Elgondolkodtam a minap, hogy vajon ki mondhatja el manapság önmagáról, hogy "ismerem magam"? A számtalan emberi sors közül, melyeket volt lehetőségem munkám során megismerni, nem egy esetben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a segélykérő pszichés tünetei hátterében valamilyen mélyebb önismereti probléma állt.
Hozzá vagyunk szokva ahhoz a számos feladathoz, melyet szükségből, hivatásból, vagy épp lelkiismeretességből elvégzünk, legyen szó a munkahelyi aktahalmok feldolgozásáról, a kórházi betegek osztályos ápolásáról, vagy a gyermekekkel való folyamatos törődésről. Az évek múltával mind több szenvedő ember fordul hozzám azzal a kéréssel, hogy enyhítsem szenvedésük. Az éppen velem szemben ülő fiatal egyetemista lány, fiú, a túlterhelt családanya, vagy a meglett korú nyugdíjazott asszony, akár a vezető beosztású meglett férfi szorongása, rossz hangulata hátterében gyakran az érzelmi kifejezés nehézségét, a gondolatok különválasztásának akadályozottságát, az élet céljait illető elbizonytalanodást tapasztalom.
A pszichoterápia segít rámutatni arra, hogy melyek a személyes élet elakadásának okai. Emlékszem egy ötöd éves orvostanhallgatóra, akinek erős szorongása egyik vizsgaidőszakában tört felszínre és nagymértékben akadályozta a tanulásban. A beszélgetések felszabadító erejének köszönhetően szembesülni tudott azzal a nehéz beismeréssel, hogy őszinte meggyőződés helyett inkább hozzátartozói nyomására végezte az egyetemet. A terápia segített megfogalmazni valódi belső lényének céljait, melyek eléréséhez - mint rádöbbent - végül épp az orvosi egyetem lehetőségei nyújtottak megfelelő hátteret, így az egyetem befejezése mellett döntött. Egy másik esetben egy családanyának segítettem együtt lenni önmagával relaxáció segítségével, mely nagy mértékben előmozdította önbecsülését és elégedettségét.
Gyakran egyszerű dolgok megváltoztatásán múlik közérzetünk javulása, máskor azonban a belső folyamatok megismerése fájdalmas tapasztalatokat is kínál. Erre példa saját önismereti munkám, melynek keretében megtanultam jómagam is rendszeres karban tartani személyiségem. "Karban tartani", lenyűgöző jelképek sorozata rejlik ebben az egyszerű szóösszetételben. Eszünkbe juthat a gondoskodó szülő, aki karban tartja gyermekét. Vagy akár az, hogy élhetünk úgy, hogy idős korunkban is "jó karban maradunk" (tenni kell érte).
Az öngondosodás persze sokkal kézzelfoghatóbb úton is gyakorolható. Egy kellemes séta a fárasztó nap végén a debreceni botanikus kertben, vagy az olvasás, kedvelt filmek megtekintése, barátainkkal, szeretteinkkel való beszélgetés illetve a rendszeres testmozgás mind segít fizikai egyensúlyunk megőrzésében. Azt már az antikvitás korának görög embere is tudta, hogy a fizikai teljesség és a gondolkodás tisztasága egymást feltételező tényezők. Hiszek abban, hogy az ember gondoskodni tud önmagáról és munkám egyik célja megtanítani az embereknek ezt az elfelejtett tudást.
Talán ez lehet az öngondoskodás egyik alapvető fontossága: meghatározni valódi belső énünk céljait és törekedni megvalósításukra.
A pszichoterápiás önismeret egy olyan úthoz hasonlítható, melynek során saját magunkkal barátkozunk: elfogadjuk erényeink és hibáink miközben megtanulunk egy hitelesebb képet nyújtani önmagunkról. A hiteles és teljes élet véleményem szerint kulcs a boldog pillanatok megéléséhez.
